...Minden várt ellenkezést, tiltakozást, hisztit mellőzve ráadtam a lábára a korcsolyát, és már mentünk is a jégre. (Mert ugye tudjuk Róla, hogy minden újat első körben tagad, és ellenez. ;) De nem ezt) Tapasztalatom az, hogy Csengus a jégre született. :D ....
Ahogy kiszálltunk a kocsiból, már hallatszott a sátorból a zene. Ezzel már nyert ügyem volt, hisz ahol zene van, ott Csenge nagyon szeret. ;)
Első utunk a pályához vezetett, hogy hihetetlen kíváncsíságát egy kicsit oltsuk. Látta a lábakon a koikat, és tudta, hogy Rá is vár egy.... Péntek délután már félre tettem az irodába egy 25-ös korit. (ami kicsinek bizonyult később :P) Gyakorlatilag, mint Zrínyi berontott a melegedőbe, majd az irodába a "pici koriért"! :D Ráadtam, első pillanattól megtalálta az egyensúlyát, és a műpadlón a legkisebb gond nélkül szépen, egyenesen sétálgatott.
A jégre barátnőm segítségével vonultunk fel, két oldalról fogtuk a kis kezét, és megkezdtük a körözést. Lábait szépen rakta egymás után. Ő már elemelte a lábát a jégről, amikor Mi még nem... :D Sajnos csak a szárazon tudtam felvételt készíteni, és utólag az sem lett túl jó, de ma ismét megyünk Apával, és elcsaltuk magunkkal Mira barátnőjét is a szüleivel, úgyhogy talán majd ma sikerül érdemleges képet, videót készíteni. :)
Sajnos rossz is történt az elmúlt időben. Kiújult az ekcémája. Gyakorlatilag nyúzza saját magát. Az időjárás sem kedvez, illetve nutellás kenyeret kapott, ami szintén nem előnyös... gyanús az is, hogy a hétfőn bevitt szójatej és kakaó csütörtökig érintetlen maradt... remélem nem adtak neki tejet, kakaót... eddig nem volt ilyen gondom, de a nutelás kenyeret Gyöngyi néni említette... pedig már szóltam többször is, és a füzetébe is beírtam, a "tiltólistát", az orvostól is vitettek be velem igazolást ezekre az ételekre... :(
Újra adom neki napi 2x a Radium Bromatum CH9-et , és Atropa Belladonna CH9-et.
Naponta 1x pedig a Sulfur CH15-öt.