2009. október 18.

Vérbeli profi??? :D

...Minden várt ellenkezést, tiltakozást, hisztit mellőzve ráadtam a lábára a korcsolyát, és már mentünk is a jégre. (Mert ugye tudjuk Róla, hogy minden újat első körben tagad, és ellenez. ;) De nem ezt) Tapasztalatom az, hogy Csengus a jégre született. :D ....

Ahogy kiszálltunk a kocsiból,  már hallatszott a sátorból a zene. Ezzel már nyert ügyem volt, hisz ahol zene van, ott Csenge nagyon szeret. ;)

Első utunk a pályához vezetett, hogy hihetetlen kíváncsíságát egy kicsit oltsuk. Látta a lábakon a koikat, és tudta, hogy Rá is vár egy.... Péntek délután már félre tettem az irodába egy 25-ös korit. (ami kicsinek bizonyult később :P) Gyakorlatilag, mint Zrínyi berontott a melegedőbe, majd az irodába a "pici koriért"!  :D Ráadtam, első pillanattól megtalálta az egyensúlyát, és a műpadlón a legkisebb gond nélkül szépen, egyenesen sétálgatott.

A jégre barátnőm segítségével vonultunk fel, két oldalról fogtuk a kis kezét, és megkezdtük a körözést. Lábait szépen rakta egymás után. Ő már elemelte a lábát a jégről, amikor Mi még nem... :D Sajnos csak a szárazon tudtam felvételt készíteni, és utólag az sem lett túl jó, de ma ismét megyünk Apával, és elcsaltuk magunkkal Mira barátnőjét is a szüleivel, úgyhogy talán majd ma sikerül érdemleges képet, videót készíteni. :)



Sajnos rossz is történt az elmúlt időben. Kiújult az ekcémája. Gyakorlatilag nyúzza saját magát. Az időjárás sem kedvez, illetve nutellás kenyeret kapott, ami szintén nem előnyös... gyanús az is, hogy a hétfőn bevitt szójatej és kakaó csütörtökig érintetlen maradt... remélem nem adtak neki tejet, kakaót... eddig nem volt ilyen gondom, de a nutelás kenyeret Gyöngyi néni említette... pedig már szóltam többször is, és a füzetébe is beírtam, a "tiltólistát", az orvostól is vitettek be velem igazolást ezekre az ételekre... :(

Újra adom neki napi 2x a Radium Bromatum CH9-et , és Atropa Belladonna CH9-et.
Naponta 1x pedig a Sulfur CH15-öt.





10 megjegyzés:

Ági írta...

Koriztok?! Nagyon ügyes Csenge! Nekem eszembe nem jutott volna, de ezek után megbátorodtam. :-)
Ági

Kata és Tommy írta...

Húúúha...már most korcsolya?
Nagyon ügyik vagytok!
Mindig attól félek, hogy esetleg nekimennek.
Van olyan hely, ahol esetleg kevesebben vannak?
Pusz:Kata

Bianka és Karina írta...

Kíváncsian várjuk a felvételeket.:))Nagyon ügyes vagy Csenge.:))

Éppen tegnap előtt láttunk korisokat a tv-be és Biust is rettentően érdekelte.:)))Be is ígértem neki,hogy majd kap egy korit és korizhat.

Sajnáljuk az újjab vakarózást,reméljük a bogyók hamar segítenek.
Pusza!

Patri-cica írta...

Szuperügyi ez a csajszi!
Csak így tovább...

Puszi nektek!

agika írta...

Nagyon ügyes Csenge!Kíváncsi vagyok a korizós képekre!;)))))))

Remélem hamarosan elmúlik az ekcéma!!!!Nem értem miért nem figyelnek jobban a kajákra:((((

Puszi:Ági

csupella írta...

Kíváncsian várjuk a videót!
Jobbulást a bőröcskédnek!

csupella írta...

Kíváncsian várom a videót!:)
Jobbulást a bőröcskédnek!:(

Hello Kitty írta...

Kis korizósom várjuk a képeket!
Hihetetlen hogy ennyire figyelnek rá a bölibe!
Puszilunk

Bogár és Gerti írta...

:)
Mi tavaly vettünk Lilinek korit... nagyon élvezte ;) Szánkóba kapaszkodva húzatta magát :) Remélem még jó lesz rá az idén... ha a csizmák jók, akkor csak jó lesz az is :)
Ügyeskedjetek!
Puszi

E. Jucus írta...

Szuper lehetewtt a jégpályán...kérünk képeket :)
Millió puszika!