Sajnos az előző pár napos betegségből sem sikerült kigyógyulnia rendesen, megmaradt a köhögés. Egyre csúnyább, erőszakosabb...
Már egy ideje kapja a köptetőt, tegnap ismét meglátogattuk a doki nénit, aki írt fel gyógyszert. Talán majd most meggyógyul... :P ...és még mindig gyűlölöm, hogy nem lehetek Vele.... és még mindig nagyon szerencsés vagyok, hogy az Anyukám van Nekünk! :)
A hét elején a bölcsiből a következő sztorival jött haza:
"A Juli lenyelte a babot, és Kati néni bevitte a kórházba. A babakórházba, mert nagyon köhögött!" Akkor csak mint érdekességet mesélte el. Bár gyanakodtam, hogy lesz ennek böjtje, nem nagyon tudtam mit mondjak, mert nem ismertem a tényeket... mivel napok óta nem emlegette, gondoltam felejtős.... nem az! Tegnap délben hatalmas krokodil könnyekkel tagadta meg a krumplifőzeléket. Nagyi volt Vele, és egyáltalán nem értettük, hogy miért van ez... (Nagyival mindig jókat szokott ebédelni.) Esti fürdésnél a szokásos nagylányos beszélgetés közben ismét előjött a Juli, és a kórház. Hatalmas ijedt szemekkel mesélte, hogy nem szabad megenni a főzeléket, mert akkor Ő is babakórházba kerül.... akkor ezt most oldjuk meg valahogy ugye?
Először megpróbálom kideríteni, hogy mi volt a igazság.
A végére pedig egy kis saját sebek nyalogatása:
Idei első bejegyzésben írtam, hogy az új év hozott valami jót és valami rosszat:
Jó:
Egy több éves, haszontalan "haragszomrád" végére értünk, és rendeződtek soraink férjem testvéréékkel, Csenge unokatestvéreivel = sógornőmékkel (ezt így még soha nem írtam le :D)! Ez nagyon klassz, és sokkal jobbnak érzem magam ezáltal. Az évek mindent begyógyítanak egy kicsit!
Imádom, tiszta szívemből, hogy lett a lányomnak két olyan unokanővére, akik imádják, kényeztetik, és talán tiszta szívből szeretik is!
Szeretem, hogy a férjem kisimultabb, békésebb, hiszen a testvére.....
Önző dögként pedig egyszerűen odáig vagyok, hogy Ők mennyire igénylik a Mi társaságunkat. :o)
Tényleg szuper!
Rossz:
Csenge műtétjét megelőző héten kaptam egy nagyon durva, 5 perces, ocsmány kiosztást A Keresztanyukájától! Még mindíg a fülemben vannak a szavai, rossz anyaságomról, idegbetegségemről, Csenge hányatott gyerekkoráról... talán majd egyszer már nem hallom... :( nagyon fájt, hogy pont Tőle, akinek az őszinte érzéseiben percig nem kételkedtem! ...
persze az utolsó utáni pillanatban azért én is megszólaltam, (bár ne tettem volna, hisz akkor most csak Ő lenne a rossz, de így nem :P) az én témalezárásom pedig a keresztszülőség megkérdőjelezése volt. Hülye voltam, nem kicsit! Kussban kellett volna maradnom.
Plussz:
Páran már találkoztatok Vele: a húgom, Adrienn! Aki az én bátorításomra elkezdett naplót írni, majd belém állni! Féltestvérem, külön háztartásban, külön Anyával nevelkedtünk. Egyszer egy játékban azt nyilatkoztam, hogy egyke vagyok. Sajnos ezt Ő nagyon magára vette. Megértem, bántja ...
DE...egyedül nőttem fel édesanyámmal, soha nem vitáztam a tesómmal, nem szervezkedtünk a szülők kijátszásán, nem osztozkodtunk, akkor voltunk "testvérek", amikor a nagyszülőknél egyszerre nyaraltunk. Sokkal inkább érzem unokatestvéremnek, mint testvéremnek. Egyáltalán milye, ha valakinek van testvére? Haragszik Rám, biztos nem is jogtalanul. Amikor gyerekek voltunk, kerestem a társaságát, de akkor az anyukája ezt nem akarta.... aztán felnőttem így is... és most itt van, és nem tudom mit kezdjek Vele, hisz megbántottam ... asszem... nem tudom....
E három "újdonság" az életünkben épp elég löketet adott, hogy most már ideje háttérbe vonulni, hátha a sors lesz oly' kegyes és egy kicsit hanyagol minket! :S
Közben talán már elmondhatom azt is, hogy nincs veszélyben a házasságunk, talán már megoldjuk, talán sikerül.... mert a 2009. erről is szólt sajnos. (a 7. év!)
Amikor év végén mondogatták, hogy ennél rosszabb ne legyen, elfordultam, és megkönnyeztem... (most is) ha számunkra a 2010 "csak" ennyire lesz rossz, nem tudom mi lesz! Még egy ilyen évet nem biztos hogy végig tudok/tudunk csinálni. A válság teljesen lenullázott bennünket a szó összes értelmezhető módján. De lelkileg a legjobban.
Azért írom le, mert...
1. ...talán már nem olvassák rá érdemtelen szemek,
2. ...tényleg úgy érzem, hogy ott a fény az alagút végén,
3. ...ha kiírom, könnyebben emésztem.
