A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejlődés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejlődés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. január 9.

A kukac, és még pár összefüggés!

Kicsit itt, kicsit a dumáldában... (nehéz eldönteni, hogy mit hova írjak :S)

Kukac:
Tegnap sikerült meggyőzni a Kisasszonyt, hogy végre kimossuk szegény kedvencet! (Már egy második beszerzésén gondolkodtunk, ami így tolódik :)) Egy gyors, 30 fokos, 30 perces turbó mosásra tettem be, és bíztam, hogy ennyi időre azért tudja mellőzni... közben erősen drukkoltam, hogy ne legyen csuromvizes amikor kiveszem! Pihü! Eszembe jutottál! :) Csak az első 10 percben ültünk a fürdő kövén, szembe a mosógéppel, és minden egyes alkalommal, amikor felbukkant Kukacunk feje, Csengus egy jelképes golyócskát (homeopátiás, már Ő is ettől vár minden megoldást :)) adott neki az üvegajtón keresztül! ... Miután lejárt a gép, és újra magához ölelhette imádott kedvencét, megállapította, hogy: ->

Szőnyeg, paplan:
A minap ágyruhát húztam, és természetesen ott szeleburdiskodott körülöttem. Az érzékeny bőre miatt nem szeretem, ha a gyapjú paplannal közvetlenül érintkezik, ezért szóltam neki, hogy oda ne üljön, mert az bök, és viszketni fog tőle a bőre! Akkor meg is fogadta, és átment a másik paplanhoz! :) ... Ma reggel sétál mezítláb a nappali (gyapjú)szőnyegén, és mondogatja,: ->

A mese:
Tegnap este ülünk összebújva a kanapén (ritka pillanatok egyike), és a mesét magyarázza nekem. ->

Viszont egy ideje kezd kialakulni benne a félelem, és már meg is nevezi... mindig is félt a z árnyékoktól, ezekhez társul most a sötét is egy ideje! Szerencsére éjjel még nem okoz ez semmi problémát... de napközben nem megy be oda, ahol sötét van.






2009. január 6.

Képek!

Az ezerarcú Lá(é)ny! :P
Egy kis show 2008. végére:



Majd egy kis ízelítő 2009-re
Persze, nem gondolom, hogy az idei év unalmasabb lesz: :P


Mint a fenti képek is mutatják, babázunk.... öltöztetjük naponta sokszor (többször, mint azt bárki is elképzeli... :S)
Rengeteg szerepjátékban partner, legyen az főzés, bevásárlás, babázás (megeteti, betakarja, olvas neki, majd puszit ad és kimegy a szobából. Persze a redőnyt le kell engedni, mert a kislámpa fényénél kell olvasni.)...

Fifi Virágoskertje annyi pluszt hozott, amit még álmaimban sem gondoltam volna. Kakaózni hívja Kankalint, Napoznak a tetőn. :) Azok az apró kis játékok, amiktől úgy féltem, hogy majd jól felidegesítik, és hogy a suta kis kezeivel (már látom mekkorát tévedtem!!! :O) majd nem fog tudni játszani velük, életre kelnek Általa.


Pár napja összeraktuk a karácsonyra kapott favonat szettet, amiből az alagút a nagy kedvenc, Beleteszi a kocsiba Fifit, és utaztatja! :) De imádja azt is, ha egy emelkedő után lendületet vesz a kiskocsi, és sikerül bevenni a kanyart, nem repül ki!


Sok kis apróság, ami folyamatosan jelzi, hogy bizony nagyon gyorsan nő!




2008. december 30.

2 évesen az élet:

Testi fejlődés

Ha elnézi a kétévest játék közben – ahogy felmászik a mászókára, izgatottan ugrál vagy magáról megfeledkezve fut –, nehéz elhinni, hogy egy éve még menni is alig tudott. Döbbenetes a finom mozgások terén végbement fejlődése is. (így van :)) A kétéves gyerek már több kockából is képes tornyot építeni, majd boldogan lerombolja; egyszerű geometriai kirakós játékokkal játszik, (már ha kedve úgy tartja :P) kanállal, sőt, villával eszik, (ühüm) egyedül iszik a csőrös itatóból (pohárból, már egy éve :)), és megpróbál egyedül öltözni, néha ehhez makacsul ragaszkodik. (hát ezt nem nagyon erőlteti, csak ritkán próbálkozik) Nagyon élvezi azokat a foglalatosságokat, amelyekhez a kezei és ujjai kellenek – ujjfestés, rajzolás vagy pancsolás a fürdőkádban. (ez sem érdekli :S, de a gyöngyfűzést imádja) Ez a valaha oly aprócska és védtelen baba mára már vagány kisgyerek. (:D) Minden egyes készséggel, amit elsajátít, egyre nő az önbizalma és az önállósága. (aha aha)

Szociális fejlődés

Vajon a kétéves készen áll-e már arra, hogy megnézzen egy családi filmet, elmenjen egy gyerekelőadásra vagy más kulturális és sporteseményre? (Csecsemőszínház a megoldás. Szájtátva bambulja végig! :)) Hát, az attól függ. Képes lesz-e pár percnél tovább nyugton megülni? Milyen hosszú – és milyen hangos – az előadás? (A hangos beszédű szereplők gyakran megijesztik a kicsiket.) És Ön mennyire képes majd megfelelni az elvárásoknak? Ha a kicsi úgy dönt, a meccsből elég az első félidő, hajlandó lesz-e Ön összepakolni és elmenni, vagy talál valami más módot, hogy elszórakoztassa? (Mi az összepakolós fajták vagyunk! Ha valami nem megy, nem kell erőltetni... nekünk bevált ;)) És mi van, ha a gyerek hangosan bejelenti, hogy nem teszik neki a színdarab vagy az előadás valamelyik szereplője? Ön képes-e megőrizni a humorát – remélve, hogy a közönség többi része is így lesz ezzel? Nehéz előre megmondani, hogyan fog a kétéves viselkedni, a katasztrófát legalábbis csökkenteni lehet, ha előre tudja, az esemény rövid, kellemes, a gyerek korának megfelelő lesz. Ne feledkezzen meg arról, hogy a kicsi kipihent és jóllakott legyen, és jókedvű, mielőtt elindulnak. De készüljön fel a váratlanra is. Lehet, hogy a gyerek az első felvonás után haza akar majd menni, de az is lehet, hogy sírni kezd, mert már vége az előadásnak.

Szellemi fejlődés

Kétéves korban a kisgyerek intellektuális téren mérföldekre van attól, ahol egy évvel korábban tartott. (Hajjaj) Képeket tud alkotni, osztályozni tud dolgokat (tisztában van azzal, hogy a kutya és a macska állat, és hogy a kocka meg a baba a játékokhoz tartozik, és sorba tudja rakni nagyság szerint a csészéket. Emlékezőtehetsége élénkebb, és kezdi már felfogni az olyan elvont fogalmakat, mint a „több és kevesebb”, „előbb és később”, „más és ugyanolyan”. Képzelőereje termékeny, játéka kreatív, és két-három mondatot össze tud fűzni. (Ha ennyit nem is, de igyekszik ;)) Röviden, az Ön játékos, interaktív, és gyakran lázadó kisbabája óriási fejlődésen megy át. (Csak győzzem felfogni, feldolgozni)


És ami konkrétan Őt illeti: (a teljesség igénye nélkül)

Igazi NŐ!!! Ha zenét hall, rohan, hogy "Uha!!" Az új ruhát azonnal fel kell venni, ha teheti, már Ő választja ki, hogy mit vegyen fel... ez mellett igazi háziasszony: port töröl, söpör, felmos, tereget, mosogat(na)...:P

Végletekig kedves, aki szereti, azt viszont szereti..., nem fukarkodik ölelésekkel, puszikkal, megszámlálhatatlan módon képes kifejezni a szeretetét! Minden reggel átjön közénk, még ébredés előtt egy másfél órás lustálkodásra. Ilyenkor természetesem hogy megsimogatja az arcunkat, amelyikünk még alszik, azt puszival ébreszti. (Nincs a világon ennél jobb, finomabb érzés!!!)

Gyakorlatilag minden szót leutánoz, és általában jól is használja... bár a halandzsa még mindig erősen befolyásolja az érthetőségét. A mondókákat egytől egyik felismeri, és a dallamát megjegyezve le is fordítja a saját nyelvére. Vagy behelyettesíti az általa már használt szavakra... Ebből lesznek a közröhej tárgya dalocskák. Megjelent a -ka, -ke kicsinyítő képző... de hogy honnan... (Gagyika, Eccseéke :S husika...)

Segít rendet rakni, és figyeli, hogy minden a helyére kerüljön... a kockák közé nem tehetünk pónit, rögtön észreveszi, és korrigálja. A formabedobós játékokat már kivégezte, nem hoznak kihívást a számára. A karácsonyra kapott macipáros ölteztése viszont annál nagyobb móka. Megkülönbözteti a lánymacit (virág vagy szalag van a fején) a fiútól, és alkalomhoz öltözeti őket.. Ha hideg van, téli ruhába, ha álmosak, pizsamába, és az alkalmi ruhákat is szépen eltalálja... Nem érdekli a rajz, a színezés. :S

Evés után, ha végzett, szépen odanyújtja nekem a tányérját, és leveszi az előkét.

Már egyedül lépcsőzik fel-le, nem engedi, hogy fogjuk a kezét! A biciklit erősen próbálgatja, ha toljuk, erősen rásegít a pedállal, a holtponton való áttekerés még okoz némi problémát.

Egyszer alszik ebéd után kb 1,5-2 órát, este 20.00-kor kerül ágyba, egy rövid mese, és egyedül alszik el kb 15 perc alatt! Éjjel max. inni kel fel. Augusztus óta a délutáni alvásnál szobatiszta, bugyiban alszik. Azóta kb 5 baleset ha volt... A napokban megint elkezdett érdeklődni a szűkítő iránt... de most már nem akarom elkiabálni. Soha nem kell altatni, mindig önállóan alszik el... a legtöbb, amire szüksége volt pár hónapig a betegsége miatt, hogy meg kellett várni a szobájában, amíg elaludt... de már ez is múlté, ahogy jött vége is lett!


2008. november 20.

Jó gyerek? Rossz gyerek?

ELEVEN gyerek!
Kerek 23 hónaposan délután 16.30 és 17.00 óra között:
Először kipakolta a paplanját a konyhába, hogy Ő ott altatja a kukacot(pampers repi magasságmérő). És erős Susogással adta értésemre, hogy ugyan má'hallgassak el, (mert amúgy szoktam magamban kiabálni) mert miattam nem alszik a kukac! :S Finoman rámutattam, hgy a paplant vissza kéne cipelni az ágyába, mire kiderült, hogy az a fránya közben nehéz lett. :O Naná. Visszavittem, és egy helyettesítő kellékkel próbáltam kiengesztelni. Perszehogy aha... Duzzogva bevetette magát a szobába. Kb 10 perces síri csend után jön ki, és egy ősrégi órámat (kb 14 éves) hoz, hogy tegyem a karjára.... Gyanús, nagyon gyanús!!! Miért? Mert ez az óra az ékszerdobozomban van egy felső fiókban!!! :Vááááááá!!!! Futás a szobába... Az ékszerdoboz kipakolva, egy másik órámnak pedig hűlt helye...(Apától kaptam egy karácsonyra, szépséges kényes, érzékeny ékszeróra!) NINCS A DOBOZÁBAN!!!! Kérem szépen, esdeklőn, megjátszott nyugalommal, hisztisen, mérgesen, zsarolva, mindenhogy: Hol az Óra! De ő csaka régi vacakot mutogatja Kittak kittak, kittak! Váááááá! Közben eltör egy kislánykoromból maradt kiskanalat, amire véletlenül rálép.... mindegy, majd meglesz... vissza a konyhába (egyáltalán nem idegesen,) a főzéshez! Egyszer csak folyik a víz a fürdőben. Az első gondolatom, hogy AZ az Óra nem vízálló! FUTÁS! Szerencsére csak a Betadine-t öntögette a csapba, és közben magyarázta ezerrel, hogy Nem baj! Ja.... Mindezt 30 percen belül! Hát mit mondjak, csodával határos, hogy a varratok nem pattogtak el maguktól rajtam! :) Szerencsémre a szépérzékének még fejlődnie kell, mert az én gyönyörűséges órám kicsit sem hozta lázba, miután kivette a lezárt dobozából, vissza is lendítette a fiókba... :S Meglett.
Észrevettem, hogy ha Valaki jön hozzánk, és köszön, reflexből visszaköszön... persze ez csak akkor érvényes, hogy sziával köszön az illető, és hozzánk jön! Utcán, bárhol máshol még kérni kell, de már 10-ből 8-szor helyesen dönt, hogy Sziával vagy csókolommal köszönjön! :) Sok anyukától hallottam, hogy egy egy szót a sarj meglehetősen cikin ért meg, és utánoz le. Csengusomnak már volt egy, azt hittem letudtuk. Tévedtem! A Nem baj/Nem basz! után, amit már szépen mond, most megérkezett a következő: Pincsa/Csizma cifraság! :$

2008. november 18.

A kis "számító"!

Az utóbbi időben a maximálisra fejlesztette a hízelgést, nyájasságot, és ügyesen használja ezen dolgokat manipulálásra!
Példa: Hármasban sétálunk Apával, és az úttesten valami új hóbortnak köszönhetően összecsuklik, és gyakorlatilag a karjánál fogva húzza Apa a túloldalra. Tudja, hogy bajban van, ezért gyorsan odarohan hozzám, két karral átöleli a lábaimat és hümmögve dobálja fel a puszikat! Sugallva felém, hogy "El ne felejtsd, hogy mi jóban vagyunk! ;)" :OOO
Már rutinosan kikerül néhány helyzetben, és egyenesen a "gyenge lánc szemet" célozza meg. Legyen az nasi, vagy játék, vagy épp felkéredzkedés...
Múlt héten csütörtökön levetettem 2 anyajegyemet, ahova Apa elkísért (szerencsére). Miközben öltöztünk, megérkezett Nagyi is, aki öltöztette Csengust. Mi elkészültünk, elköszöntünk, és elindultunk... Csengus ezt látva, (bohóckodott, játszott, kellette magát) gyorsan mindent abbahagyva felugrott az ágyra, nyújtotta a lábait, és közben kiabált: Eccse, Eccse!!!! Sajnos el is pityeredett. amit hallottunk a lépcsőházból is. Persze nem vihettük magunkkal, de nagyon megható volt ez az igyekezet, hisz nem látjuk túl gyakran! :D Délután különösen bújósabb volt, és sokkal anyásabb, mint általában! (Hogy kímélje magát ilyenkor az ember? :O)
Egyik délelőtt szintén Tőle szokatlan módon, a szobájában nézegeti az egyik könyvét, amiben van egy kőműves maci is. Erre a macira szoktam Neki mondani, hogy "Kőműves bácsi, mint Keriapu!" Rohan ki a konyhába, és közben kiabálja: "Apu, Apu, Apu!!!" Megyek be utána, és látom ,hogy a kőműves macira mutat! Ügyes!

2008. november 12.

Takarító "néni"

Még friss az élmény, alig pár perces! :P
Általában a házimunka legfájdalmasabb része a mosogatás. Mármint Csengusnak, mert rendszerint végigüvölti, és hangosan hív: Gyede oda!!! A mosogatandó mennyiségtől függ az ismétlés szám! :S)
De az előbb olyat művelt, hogy ismét felcsillant egy remény sugár:
Először is: Otthagyott!!! :O (Váóóóó ;)) és nem azért, hogy máshol kiabáljon! Bizony!
Bevonult a fürdőbe. (Itt egy kicsit megijedtem :P!) Hallom, hogy a fellépővel motoz! (Na, ebből vizezés lesz. :S) Elővett egy szivacsot, szappant adagolt rá. (Valamennyire sikerült, mert habzott az új szivacs. :)) Itt érkeztem meg, és kiinvitáltam a konyhába, ha már vizezünk, "habzunk", akkor tegyük szem előtt. :D És amíg én elmosogattam, Kicsilánykám kipucerálta a sütő ajtót! :D
És még egy ellesett apróság, amitől teljesen elszálltam:
Miközben az asztalt törölgette, az azon lévő dolgokat egy kézzel megemelte, és visszatette! Többek között a majdnem teljesen tele narancslés poharat is! (Olyan volt, mintha magamat néztem volna vissza felvételről! :D KicsiAnita hehehe!)

2008. október 25.

Torta! CsengéÉ!

Az elmúlt napok nagy nagy slágere a torta! Szinten mindenhol találkozik vele, a könyveiben, a Tv-ben ...
"Tóóóóta! Eccse nem, Eccseé?"
Nagyija megígérte Neki, hogy süt egy nem ünnepi, hétköznapi tortát!
Másnap kérdezem Tőle: "Átmegyünk a Nagyihoz?" Válasz: "Iga (erős helyeselő bólogatás) Tóóóóta! " "Jaj cicám, most nem lesz torta, csak úgy átmegyünk!" "Nem!!! Tóóóta! Gagyi, tóóóta Eccse!"

Ha megkérdezzük, hány gyertya lesz a tortáján: "Ettó!" És mutatja is az ujjain, hogy kettő! Nagyon aranyos a tortamániája! (Amúgy mára ígérte a Nagyi a tortát, úgyhogy nagy öröm lesz ;))

És a múlt hét legklasszabb fejlődése: Ragoz!
A Tv alatti CD-k, DVD-k "Anyáé!"
A szobájában lévő dolgok: "Eccséé!"
A cipő az előszobában: "Gagyié!"
Az már régóta egyértelmű, hogy mit kitől kapott, vagy kinek mije van...
pl.: ha lemegyünk, és megkérem, hogy hozza a cipőket, véletlenül sem keveri össze, és nem hoz olyat, aki éppen nincs velünk! A ruhákal, könyvekkel, (mindennel) ugyanez a helyzet ... (ugye a régi zoknielpakolós videó :'() És most már szépen mondja is :----é!

2008. október 10.

Tanácsadás, jellem!

Tegnap voltunk a doktor néninél egy kis ellenőrzésen, mázsáláson, hossz mérésen... hááát a számok alapján KicsiLány az elmúlt 1 hónapban hízott több, mint 1 kilót, éééés összement 1 cm-t! Nnnna! Ez kizárt, úgyhogy ezt a kontrollt meg nem történté nyilvánítom. :P
Amúgy megbeszéltük a Pneumococcus elleni oltást is! Megrendeli az oltóanyagot, de majd csak decemberben, a 2 éves státuszon (de fura ezt leírni, kimondani....juj) fogja beadni, és így csak 1x kell megböknie! (Az sem lesz egyszerű! :S)
A Milyen vitamint adhatok ennyi idősen? kérdésemre csípőből: alma, banán, szőlő, szilva, sárgadinnye(!!!) volt a válasz! Azért a Cebion 2x multit beszereztem, biztos, ami biztos! Bár az alma evése az utóbbi napokban hetekben már már ijesztő méreteket ölt (ez látszik a végtermék kín keserves kikönyörgésén is)... azért nem biztos, hogy nem un bele!
És ha már hozzátáplálok.... A LÁNYOM MEGISSZA A KAKAÓT!!!! :DDDD (Még) Minden reggel odaáll elém, és miközben a kezemnél fogva: "Anya gyede! Ecccse kakó!!!" Puff neki!
Folyamatosan szerepjátékban van! Rendszerint az egyik babával, de van, hogy a tanulókutyussal! A babát altatja, eteti, ééééés levágja a körmeit körömvágó csipesszel! :O A kutyust énekelteti, táncoltatja de van, hogy a babának mutatja, hogy hol az orra, lába, lábujjai, attól függ, mit magyaráz épp a kutty!
Van egy olyan tulajdonsága, amit egyelőre legalábbis áldásnak tekintünk: Hatalmas az együttérző, és megbocsátó küszöbe! Szerintem nincs is plafon! :O
Ha egy kis barátja megüti, és az anyukája leszidja ezért, akkor odamegy és megsimogatja a síró(hisztiző) gyereket, és "Nesí!" (Ne sírj!) vigasztalja! Ugyanez a gyerek irigyen elfordul, és nem ad a zizijéből, (csak Neki nem ad, az egész játszóteret megkínálja! :( )de a Lányom kiflijéből kér, és kap is! Ad Neki! :)
És be kell vallanom, dagadok rendesen, mert a "Védd meg magad! Üss vissza!" tanítgatások, nekünk valahogy nem feküdtek! És a szülők viselkedésén látom, hogy Sakk! Matt! A kis alig kettő K.O-val győzött! Lehet tanulni Tőle! Persze elhangzik a "Majd fog ám Ő is verekedni! Majd Ő is megváltozik ám!" Persze! Majd el fogja kerülni az ilyen helyzeteket! Majd megválogatja barátait!.... Egyáltalán nem biztos, hogy fog verekedni! Hiszen már fél éve eljött az a korszak, amikor a babák kicsit kipróbálják magukat! Szerintem a verekedés nem olyan, mint a járás elsajátítása! És most, hogy ilyen szépre fényeztem... :$ :D
Persze lehet, hogy 16 évesen egy kis vércse lesz! ;)
Panni továbbra is kedvenc! :) Este az ágyból: "Pappi!" Panni!

2008. október 3.

Részképességek fejlődése ...

: ... avagy hogyan bonyolítom meg az amúgy egész nyugodt mindennapjaimat! (Mert persze rajtam kívül senki nem veszi komolyan a "gondomat"! Jelzem, lehet nem véletlen! :S)
Az úgy történt, hogy csütörtökön elvittem KicsiLányomat A Tappancs játszóház által szervezett Zenemanó névre hallgató foglalkoztatóra! A nevéből arra következtettem, hogy nagyon mellé nem nyúlhatok a dologgal! Tévedtem! :S Én lelki szemeim előtt láttam egy bizonyos zenés, mondókás programot, (amit azóta már meg is találtam, és hétfőn jelenésünk lesz ott!) ahol szerepelnek hangszerek, dalok, mondókák, sok sok mennyiségben! Ugyanis az a tapasztalatom, hogy bele tudna fulladni a kisasszony! Na ezt itt nem találtuk meg, ellenben volt gombaszínezés, és pöttyök rárgasztás. Mármint a gomba kalapjára! K.O. -val győzött a feladat Csengével szemben! Szegénykém olyan érzékenyen vette, hogy nem tudja véghez vinni a feladatot, hogy félre kellett vele menni egy kicsit. Mire vissza tudtunk menni, hogy akkor felragasztjuk azokat a fránya pöttyöket, addigra már elkezdte elpakolni a manónéni a ragasztót, pöttyöket... ez persze nem segített az amúgy is labilis, és fáradt csajszin! :S
Szóval tartoztam az ördögnek egy úttal! Tetejébe délután csak 3/4 3-kor sikerült nagy nehezen elaltatnom, olyannyira felpörgette a foglalkozás! Persze nem a programmal van bajom, mert az olyan amilyen, sok gyermeken tesztelték, (bizonyára) bevált (valószínűleg) felépített (:O) feladatsor!
Az én kicsi lányom viszont meglátta a hangfalakat és már rázta is a fenekét... ezután ültessem le!
Szóval így kell elszúrni egy amúgy "lehet, hogy jó lett volna" napot!
És itt jön be a képbe a cím! A színezés olyan szinten zaklatta fel Csengust, hogy kicsit kutakodtam, találtam, és megijedtem! Azon belül is a finommozgások, konkrétan a rajz miatt természetesen.
Őszintén szólva akkora szórást látok ezen a téren való fejlődésben is, hogy fogalmam sincs, hogy aggódjak, vagy sem! Mert amíg nem szinez, nem szeret rajzolni, addig egyedül szépen leveszi a szandiját, már 6 különböző formát szétválogat, és hiba nélkül bedobál, az ásványvizes üveg kupakját szépen kezeli... stb. stb. lehet, hogy egyszerűen nem szeret rajzolni??? Végülis miért ne? Motorozni sem szeret, pedig azt mondták az okosok, hogy azt minden gyerek szereti!
És egy kis magyarázat:
Csenge olyan kis személyiség már most, aki nagyon naggyyyyon türelmetlen, és CSAK akkor csinál valamit, ha azt meg tudja csinálni. Nem köt kompromisszumot, miszerint foghatom a kezét, vagy kilazíthatom a cipőfűzőt, vagy segítek belebújni a nadrágba... ezt el kell felejteni. Jó esetben a "Segítsek?" kérdésre nem vágja egyenesen a szemünk közé, csak odabök egy határozott "NEM!" -et! Persze ennek is megvan az előnye is! Pl. a konyha soha nem nézett ki úgy mintha háborús övezet lenne! :P És lehet, hogy olvasva ijesztőnek tűnik, messze nem az, csak ismerni kell a határait! És bizony a gomba színezéssel és pötty ragasztgatással ezt feszegettük! Tanultam az esetből!
Délelőtt az aktuális nagy kedvencet (katicát) rajzoltam le kb. ugyanakkorába, mint a tegnapi gomba, hogy színezzük ki! Minden frusztráció nélkül, készségesen nekiugrott, színeket cserélt ... persze sok köszönet nem volt benne, és már annak is örültem, hogy küszöbön nem ment ki! :$
Délután pedig bevetettük magunkat az általunk úgy imádott közegbe, a könyvesboltba! Ahonnan az Öreg néne őzikéje (kicsit Nagyi, kicsit az én kedvemért), a Pöttyös Panni (mert úgy vettem észre, az emberekről szóló történetek, mondókák nagyon lekötik) , és A szavak színes világa (engem egy babaenciklopédiára emlékeztet) című könyvekkel tértünk haza!
A Panniról szóló könyv úgy tűnik beváltja a hozzá fűzött reményeimet, mert este 2 mesét olvastam belőle, és nagy érdeklődés volt rá!
A részképességekre pedig erősen oda fogok figyelni a jövőben! Jövőhéten talán gyöngyöt fűzünk! :P (Amennyiben sikerül beszereznem a babagyöngyfűző szettet!) :D
Készülőben van a szeretet lista:
- Apa
- Anya
- "Gagyi"/Nagyi
- "Kei"/Keri
- Maci :D

Ennek az előzménye pedig:

Rendszeresen megkérdezem, "Ugye tudod, mennyire szeretlek?" A válsz erős bólogatás! Ilyenkor megkérdezem: "Te is szereted Anyát/Apát?" Van, hogy huncut vigyorral rávágja, hogy nem, és már húzza is be a nyakát, mert tudja, hogy ennek nyak"harapdálás" (igazából puszilgatás) lesz a vége. De van, hogy erősen bólogat, hogy igen! A következő kérdés: "Kit szeretsz még?" És erre válaszképp szokott elhangzani a fenti lista! Természetesen Apa mindenki után következik egyszer legalább! A második leggyakoribb azért még én vagyok! :P

2008. szeptember 27.

Készségek fejlődése, fejlesztése....

Smoby kockák: fantasztikus játék, amivel soksoksokféleképpen lehet játszani, készséget fejleszteni.... pl.: formabedobósat, szám szerint 4 különböző formát kell szétválogatni: kör, háromszög, négyzet, szív! Csípőből, tévesztés nélkül oldod meg a feladatot. Amikor valamelyikünk "elhibázza" akkor pedig nagyon segítőkészen kijavítod. (A 4 formát egy másik, fajátékon is ügyesen hiba nélkül megoldod: itt a 4 forma a kör, a háromszög, a négyzet, és a téglalap!) Aztán lehet még velük építőkockázni, is, 2 különböző képet kirakni, csukott szemmel ujjbeggyel kitapogatni különböző formákat, alakzatokat, pl: hullámvonal, háromszög, kör, egyenes, ... szóval tényleg egy "nem lehet vele nem jól játszani" cucc! :D Mostanában nagyon szeretjük!
Baba: a babával lehet teázni, könyvet nézegetni, a baba ha "bepisil, vagy bekakil", akkor tisztába lehet tenni... Lehet dajkálni, altatni, öltöztetni... szóval babázunk is néha :)
Szobatisztaság: egyet hátra kellett lépni, hogy haladjunk előre! :P 1 hét szinte tökéletes szobatisztaság után, meguntad a dolgot, és így visszakerült a pelus napközben. Amit látszólag nem bánsz. Viszont megmaradt az ebéd utáni bugyiban alvás, amit szintén nem ellenzel, sőt!
Babakocsi száműzve: kb.: 2 hete nem használtuk. Gyalog sétálunk el a boltba, megyünk a játszótérre, postára, mindenhova! Nagyon ügyesen megállsz a járda szélénél, zebrán automatikusan megfogod a kezem.
Mint a nagylányok: ha bemegyünk valahova nem feltétlenül kell, hogy szorongassam a kezed, mert nagyon ügyesen jössz mellettem. Bevásárlásnál Te is kapsz egy kosarat, és a könnyű dolgokat a tiedbe kell tenni. Tudod, hogy semmit nem szabad kibontani, amíg nem fizettük ki a néninek a pénztárnál.
A teljesség igénye nélkül, majd még frissítek, ha eszembe jut a többi...

2008. szeptember 21.

A 16.!

A napokban, úgy a hófordulód körül kibújt végre a negyedik szemfogad is. Úgyhogy most már visszavonhatatlanul 16 fogú lettél!
Mostanában rengeteget mozogsz, eddig is sokat mozogtál, de ez most más, ugrabugrálsz, tornázol, (este a bombi tornára, illetve a Zeneovira). Persze valamelyikünknek (nekem) Veled kell tornázni! Körbe az asztal körül, magasra tartott karokkal, vagy tapsolva, vagy leguggolva ... (és én még fizetni akarok ezért :s Hiszen itt vagy Te, majd megmozgatsz ;)!
Dalok terén is nagy újítás van, mert az utóbbi időben a favorit a Zeneovi Jeles napok 1. összes esős dalocskája! Valami meglepő módon szereted az esőt! És a hét elején még egy esernyőt is kaptál! Nagyon szép!
A másik ami nagyon megy mostanában, az Alma együttes Dodó egy maci című dalocskája, amit szépen elmutogatsz Te is!
Kb. 2 hete nem kapsz semmilyen golyót, gyógyszert! A bőröd gyönyörű, nem vakarózol, és az alvási szokásaid is mintha kezdenének visszaállni.
Egy kedves párbeszéd:
Anya: - Apa! Nem emlékszel véletlenül, hogy mennyiért vettük a Hello Kitty-s hálózsákot tavaly? (el szeretném adni)
Apa: - Nem! Miért? Kell belőle egy nagyobb? (Imádom! ;))
Anya: - Dehogyis, csak, hogy mennyiért hirdessem meg! :)
És már láttam is lelki szemeim előtt, ahogy vért izzadva nagy nehezen átvergődsz a leesés gátlós heverőről, és zsákban futás címén elpipiskedsz a mi ágyunkhoz, vagy még jobb, menet közben cipzárral bajlódva a WC-re! :D
Szóval ezért adjuk el a hálózsákokat! :P
És majdnem kifelejtettem: lépten nyomon takarítasz! Törlgetdsz,felmosol, söüörsz, szóval már néha már nagyon kellemetlenül érzem magam, de abban is biztos vagyok, hogy pár év, és azon foogunk veszekedni, hoyg miért fut a szobád, szóval hagyom, had éld ki magad! Csak egyszer kellett látnod a folttisztítás módját, és már csinálod is!
Szobaatisztaság terén stagnálunk, pelust nem engeded feltenni itthon, viszont elég szeszélyes vagy, és szűkszavú, ha ezzel kapcsolatban kérünk infót! Nem baj, csak leírtam4 Pici vagy még, és azt látom, hogy élvezed a bugyis dolgot! A többi meg majd alakul! Szerencsére a jegesmacik is kiköltöztek, mert beindították a fűtést! (szerencsére, :s 1 hónappal korábban :O!)

2008. szeptember 9.

A Piros, meg A Kék!

Történt a múlt hét végén, (pénteken) hogy rajzoltunk. Ez önmagában még nem nagy szám, de az már igen, hogy a piros filcet kérésre kiválasztottad a többi közül, és odaadtad. Ezt nem egyszer, 2x nekem, és 1x este Apának!
A kéket szintén kiválasztottad kérésre, de ott már nem voltál annyira magabiztos, és felmarkoltad a lilát is! :P
Igen, mindenki szerint korai ez még, de ha egyszer Te nem olvastad azt a könyvet, amit mindenki! ;)
A hintában már egyértelműen és szabályosan hajtod magad, előre-hátra, előre-hátra! A lábad még kicsit néha késik, de finomul ez kérem!
Tegnap felültél a WC szűkítőre, mert szerettél volna! Megbeszéltük, ide kell pisilni, kakilni, kitörölni, stb. Laza 20 (!!!) percet ücsörögtél a WC-n! De jól el voltál, és semmit nem csináltál! Nem baj. élveztük!
Ma: Ebéd után a kanapén csücsülve egyértelmű hang hatások kíséretében kitermelted a napi adagot, majd felpattantál, a küszöbnél leguggolva pssszzzz hanggal pisiltél, és mint akit ágyúból lőttek ki, rohantál a WC-be, és felültél a szűkítőre! :D Végülis.... ha a sorrend letisztul, jók leszünk! :D És mindezt azért, hogy téphess a WC papírból (mert az jó buli ;)), és utána kezet moshass! (mert az megint jó buli :P) Ugyanis múlt hét óta (szintén Péntek :$) Szépen fogod a dobogódat, besétálsz vele a fürdőbe, ráállsz, megnyitod a csapot, és kezet arcot mosol! És mivel a WC után legálisan lehet pancsolni (kezet mosni), így ez most jó buli!
Fantasztikusan kifejlődött az "Anya nem hallom mit mondasz!" :P reflexed! Ezt a hajam hullásáig képes vagy felfokozni! :@
Bugyiban alszol! Saját kérésre! :P