2009. március 18.

Gyógyulgat!

A kisasszony a héten még mindenképpen az itthoni légkör előnyeit élvezheti. A doktor nő megkért, ha van rá lehetőségem a héten még tartsam itthon. Továbbra is melegítsük a fülét, és adjam az orrcseppet. Ezzel csak az a bibi, hogy továbbra is elkezdtem melegíteni a fülét, mert hétfőn ezt elfelejtette mondani, az orrcseppről meg azt mondta hétfőn szükség esetén.... most meg azt, hogy továbbra is... :S Jó, akkor továbbra is cseppentek ha szükséges lesz! :D Kicsit szétszórtnak tűnt, lehet hogy Őt is megkeveri ez az állandó szél? Vagy az volt a fura, hogy időben kezdett? :) Ki tudja! A lényeg, hogy a héten még itthon maradhat velem a csajom!

Annyira nagyon megnőtt pár nap alatt, kész kis minifelnőtt!
1. Már mindent kér, és megköszön.
2. A neki feltett kérdésekre 90%-ban érdemleges és érthető választ ad! Értem ez alatt, hogy a kérdésre nem feltétlenül csak igennel vagy nemmel felel!
3. A bűnrossz 3 napos antibiotikum kúrát szó nélkül, okosan végigcsinálta. Nem műsorozott, szépen elfogadta, hogy márpedig az kell, és meg is itta! (Persze a rengeteg dicséret mellé azért mindig került valami, ami elvette a rossz szájízt! :$)
4. Megpróbál szinte mindent ugyanúgy csinálni, mint mi. Mosogat a konyhájában, mosni próbál a mosógépében, (sajnos az nagyon kicsi, de a nyúllal már egyezkedünk egy külön kis mosógépen ;)!) Igazi kis házi tündér! Tegnap a főzésben is nagyon ügyesen segített! :)
5. Folyó ügyeit teljesen önállóan intézi, (csak a villany fel,lekapcsolásában szorul némi segítségre, lévén nincs 1 méter...).
6. Egyezkedik, zsarol... "Ha Csenge kap kakaót, akkó pisííí" vagy "Csenge nem aszik, baba ámos, baba aszík" A múltkor épp Eperke ment DVD-n, és Apukája ki szerette volna szívatni az orrát! Erre a kis dugó felemelte a mutatóujját, és nagyon lassan, tagoltan: "A-pa! Csen-ge vévé, E-p-e-k-e, ne-e-e-m pó-szi oj-ja!"

Azt hiszem nem kiabálom már el, hogy szó szerint matrica függő lett. Imádja ezeket a ragacsos hátú színes kis képeket, állatokat, mintákat. Rendezgeti, sorakoztatja, "számolgatja"... csak úgy csillog a szeme egy egy ív láttán! Kriszti már meg is írta, hogy hol tudok beszerezni neki matrica gyűjtő füzetet, remélem nem túl korai... :)

6 megjegyzés:

csupella írta...

Nagyon ügyes,és okos vagy!
Szép cipőt kaptál,használd sokat!
Remélem jövő héten mar szükség esetén sem kell a cseppek!:)
Jobbulást,és kellemes otthon töltött perceket!

Patri-cica írta...

De jó!

Látszik nagyon,hogy mennyit fejlődött mióta olvasgatlak!

Csak így tovább!

:-)

Puszi nektek és jobbulást!

Bianka és Karina írta...

Ügyes!:)))
Van érzéke a csajszikának a cél eléréséhez.:)))
Pusza!!

Bogár és Gerti írta...

Az orrcseppel én is hadilábon állok.. adjam,ne adjam... de ha nem dugult be az orra, csak kicsit szörcsög, akkor is? Nem tudom... de nem szoktam feleslegesen nyaggatni vele :)
Teljes gyógyulást kívánok :)
Puszi

Marcipán és Frutti írta...

Szia!Majdnem egyidősek vagyunk!Petiéktől kukkantottam,de maradok:)Üdv!

E. Jucus írta...

Játékra hívunk,kukk be ! Puszika