2009. március 21.

Bebiztosítva!

Végre!
Mióta szembesültünk a ténnyel, hogy Kukac is bölcsibe jár, bizony a fejünk felett lebegett a kard... Napról napra nőtt az esélye annak, hogy elveszik, tönkre megy, itthon hagyjuk, ott hagyjuk, balesetet szenved, stb. ... Persze nyilván nagyon figyeltünk rá, hiszen beszerezhetetlennek bizonyult. Világítós fejű alvós barát hivatalosan. (nem egy kísérletet tettünk már rá :P)
2007-ben kapta a csajszi NagyBarátnőjétől, és azóta körülötte van állandóan. Nem titok, és tán már írtam is, hogy eleinte mi használtuk ki világító tudományát a kiságy körül. Viszont ahogy az a Nagykönyvben is megíródott, menthetetlenül egymásra találtak, és azóta bizony nincs álom nélküle. Közben a világítás elromlott, a szerkezetet kivettük, következésképp kicsit összement a teste, és már korántsem olyan pihe puha, mint új korában, a címkéje két cérna szállá rongyolódott, de varázsából cseppet sem veszített. Ezek után tán érthető, hogy tegnap a Sparban lecsaptunk a polcon vigyorgó klónra. Becsapni nem akartuk, nem is tudtuk volna, így Csengus hozhatta haza! Már az üzletben egyértelmű volt, hogy barátja lehet az új is akár...
Miután hazaértünk, és kicsit elszórakoztatta magát az osztódó kedvencekkel, az újból kiszedette, és a régibe tetette a világítás technikát! :P Így most az valami újjal is megajándékozta lánykánkat. (Mégiscsak a Kedvencről van szó.) Kihasználva az új betolakodó iránti lankadó figyelmét azt gyorsan eltüntettük, és ha egyszer netán (ne kelljen) szükség lesz rá, majd elővesszük. Az biztos, hogy becsapni akkor sem tudjuk majd, hiszen az első ellenőrzési ponton (címke állaga) sem csúszik majd át, de a többi hasonlóság talán megvigasztalja majd!
Ma reggel nem túl belemélyülősen odabökte: "Másik kukac efeszett!" Ennyi!

7 megjegyzés:

Kata és Tommy írta...

Azta mindenit! Édesanya olvassa a sorokat és nosztalgiázik. Neki volt bizony gyerekkorában ilyen világítós kukac és azóta sehol nem látott ilyet, pedig már Katának is szeretett volna venni annak idején. Nekem már meg sem próbálkozott, hiszen nincs, vagyis...mégis:-)
Hol kaptatok ilyen szép kukac csodát?
Nagy puszi: Tommy

Kata és Tommy írta...

Nagyon szépen köszönöm a segítséget. Már ugrok is rá az említett linkre illetve a tesz-veszre :-)
Nagy puszi : Kata

cskata írta...

:))
erre a felsőre Te hímezted rá Csenge nevét? Nagyon tetszik!

Bianka és Karina írta...

Na akkor most egy darabig biztosan a régi kukac is jó lesz,mert egy kicsit meg lett most javítva.:))
Pusza!!

E. Jucus írta...

Képzeld...nekem is ugyanilyen kukacom van :D
Kaptam kikoromba ajándékba :D
Azért rózsaszin,mert volt zöld-sárga is,de mire odakerültek,akiktől kaptam már elfogyott,ezért lett rózsaszín kék :)
Én is nagyon szerettem,de már nem is tudom,hogy hol van...ha megtalálom,szivesen elküdi neked Anya...de lehet,hogy már nem világit :S Na majd Anyáink egyezkednek :D Puszika nektek :)

Bogár és Gerti írta...

:) Bogár baba nem ragaszkodik semmihez sem így :( Pedig de szerettem volna, ha lesz egy ilyen barátja... semmi nem kellett sokáig... :( Babából meg mindegy... jöhet az összes aludni :)
Puszi

csupella írta...

Nagyon szerencsések vagytok.Én is sokszor aggódom,hogy mi lesz Danival,ha tönkre megy teljesen kutyuja:(Próbálunk majd nagyon vigyázni rá!