A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnep. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnep. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. december 14.

Shoppingolós szombat!

Mivel Drága "Uram" már hónapok óta szombatonként is dolgozik sajnos, így kettesben vágtunk neki délelőtt a Plazanak.
Nagyon jól éreztük magunkat, nem siettünk sehova, így ücsöröghettünk a padon, almát ropogtatva, megnézhette az összes "Fát" ami csak fel volt díszítve. Még mindig a kicsiket részesíti előnyben. :) Az Alexandrában megvettük a Bogyó és Babóca egy újabb kötetét. Amikor a kezébe adtam, és mondtam, hogy ki kell fizetni a néninek... ügyesen odament a kasszához, kivárta, hogy rá kerüljön a sor, és odaadta a hölgynek. (Ez komoly haladás, mert eddig az előttünk állókról nem nagyon vett tudomást. ;)) És szerencsére a pénztáros partner volt, mert miután lehúzta, és táskába tette, KicsiLánynak adta vissza a kezébe. Nagyon büszke volt! Innentől kezdve, ahova bementünk, mindenhol megmutatta. Persze csak köszönés után!
Lépten nyomon a következő mondatot hallhattuk:
"Nézd meg a kislányt!! Látod Ő milyen ügyes/milyen okos!! Milyen szépen viselkedik! Milyen ügyesen sétál anyukájával!" stb. Persze mind azoknak a gyerekeknek mondták, akik épp nem azt akarták, csinálni, nézni, tenni, amit kellett volna. (Persze ezt az oldalt is nagyon jól ismerem, és persze nem jó!)
Én úgy utálom ezt a mondatot!!! Soha, de soha nem mondok ilyet Csengének!!!! Még ha a túloldalon lévő lelkét simogatja is, hogy "lám, más is látja milyen okos/ügyes a kislányom!" Akkor is! Ez szerintem a lehető legrosszabb, amit tehetünk a pici lelkükkel! Arról nem is beszélve, hogy igazából mi a célja a mondandónak? Legyél jó, mert az a vadidegen kislány is jó??? :O Nevetséges! Vagy netán lelki zsarolás? A másik gyerek a nekem kedvesebb, jobb??? Vááááá!
Ami a legfurcsább, hogy nem is gondolná az ember, milyen könnyen ki tud csúszni ez a butaság a szánkon! Oda kell figyelni "kéremszépen"!

Este a Nagyi felügyelete alatt hagytuk Őhölgyét, és Apával kettesben mentünk körülnézni, pár apróságot beszerezni.

2008. december 10.

Álmok, jövőképek...

... amikből 1 tegnap sikeresen megvalósulhatott. :)
Hozzávalók:
1 végletekig szentimentális anya
1 majd 2 éves lányka
1 több éven át dédelgetett, tehát teljesen kiforrt ÁLOM
...
és még pár apróság, mint pl.:
25 dkg rozsliszt

12 dkg méz
5 dkg cukor
5 dkg vaj
1 tojás
1 csomag mézeskalács fűszer
Fél csomag sütőpor
A díszítéshez: cukormáz (1 tojásfehérjét 2 evőkanál porcukorral összekeverek,)
Persze kellenek még a cél szerszámok kicsinyített másai is. :)


A mézet, a cukrot, és a vajat egy lábosban közepes lángon kevergetem addig, amíg a vaj megolvad. Majd hagyom kihűlni. Közben egy tálban összekeverem a rozslisztet, a mézeskalács fűszert, a sütőport, és a tojást, majd hozzáöntöm a mézes masszát is.
Ebben már KicsiLány is segédkezett, egy apró csalással... vanillincukor, liszt, és fűszer került az Ő tálkájába...
Az egész masszát kb. 30 percig pihentetem szobahőmérsékleten.
Ezt az időt a Zeneovisokkal töltöttük el, méghozzá a Téli ünnep cíművel, hogy megadjuk a módját...
Majd lisztezett gyúródeszkán fél (?) cm vastagra nyújtom és formákkal kiszaggatom, sütő papírral kibélelt tepsibe teszem, ha mandulával díszítem, akkor azt a közepébe nyomkodom, és kb. 160 °C-osra előmelegített sütőben 15 percig készre sütöm (kevesebb, mert vékonyabb a tészta). A cukor mázat utána kenem rá! Amikor a máz megszáradt, egy kekszes dobozba teszem, és egy fél almát teszek közéjük, a garantált megpuhulásért!

A sütést követő részeknél kis Kuktám már nem nagyon szorgoskodott, inkább csak a végeredmény érdekelte, és bátran vállalta a fő kóstoló szerepét. :)



2008. december 5.

Szülinap kontra karácsony!

Jöjjön most megint egy olyan kitárulkozós, majdnem depressziós, lehet, hogy rosszul látós bejegyzés, az adventi koszorúról, a dekorációról, a karácsonyi hangulatról, és arról, hogy ezek hiányában is olyan lett a lakás amilyen, és remélhetőleg Csengusom sem sínyli meg!
Azt 1 éve már írtam, hogy nekem milyen fontos a karácsony, és hogy a családommal milyen fantasztikusan éltük meg mindet. Ezt most nem is nagyon ragozom tovább, mert az érzéseim nem változtak.
De valami változott! Persze ezt nem rossz értelemben értem! :)
Szóval az adventi koszorú saját kezűleg való elkészítése Nálam is hagyománnyá vált, köszönet érte régi barátnőmnek. 2006-ban kapott új formát a koszorú. Szép volt, a hagyományoknak megfelelő. Aztán a 4. gyertyát már 3-asban gyújtottuk meg, már ha meggyújtottuk egyáltalán! Semmire nem emlékszem 2006. karácsonyából! :(
És egy új élet kezdődött. Az új év hozta magával! :P

2007-ben még csak csak tudtam párhuzamosan vinni 2 nagyon fontos alkalom előkészítését, bár bevallom nem sikerült! Többek között itt már kimaradt az adventi koszorú elkészítése is. Alapvető hibákat követtem el, amiből Nagyi (ismét) szerencsésen kihúzott! Szerintem ember még ekkora hülyeséget nem csinált: Nem főztem 24-ére vacsorát! Oka? Amióta az eszemet tudom, mindig a Nagymamámnál szentestéztem. Előtte éven szoptattam és sírtam, és aludtam, és sírtam... Szóval eszembe sem jutott, hogy vacsora kell! Másnap ebéddel készültem ugyan! Ez volt az első élesben végigcsinált karácsony. Annyira magas lángon égtem mindkét ünnepet illetően, és annyi felesleges feszültség volt körülöttünk, (persze ez idén is megvan, :S de mivel nem zárt a blog, nem részletezem) hogy egyiket sem sikerült normálisan ép ésszel végigvinni!
A szülinap páratlan volt a maga módján, hiszen az első volt, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk.
A karácsony is végigment szépen meghitten, (köszönet érte Anyukámnak) a kezdeti gubanc után.

Idén
már jelentősen visszafogottabban teszek mindent. Próbálok takarékon cselekedni.

A torta még nincs megrendelve, de már tudjuk, hogy honnan lesz, és milyen! Mivel a 2 alkalom ennyire közel van egymáshoz, nekem már a szülinapra is a karácsonyi határidőkkel kell gondolnom. Amikor meghallják, hogy 18.-a, a legritkább esetben mondják, hogy oké, semmi gond. A megszokottabb az, hogy hááát elég necces, közel a karácsony! (Jó, hogy szólsz, kösz!)
Csoda, hogy kicsit kiesik a kosárból? A másik pedig az, hogy számomra a lányom születésnapja fontosabb, mint Jézusé! Az egyiknél ott voltam! :P Kicsit úgy érzem, hogy a nagy nagy készülődés az Ő nagy napjától csalja el a figyelmet! És ez rossz! Ismerek olyan majdnem 2 éveseket, aki 21-én és 23-án születtek. Olyan kíváncsi lennék, hogy az Ő szüleik hogy oldják meg! Komolyan! Jó lenne, ha valaki súgna, segítene!

(Amúgy már kigondoltam a karácsonyi menüt!) Idén ezt a hibát nem követem el! Egy kicsit elveszünk innen, hozzátesszük oda... :P
Sőt, szülinapra is készülök egy plusz édességgel a torta(ák) ;) mellé! Viszont nem lesz nagy meghívós buli, mint az elsőnél. Mindenki, aki szeretné velünk ünnepelni a másodikat is, az jön, és mi szeretettel látjuk. De nem rántunk össze boldog boldogtalant egy légtérbe, mert az senkinek nem jó! (Főleg nekem meg Apának :P)Mert mindenkinek kell a csajból, és csak 1 van belőle! (szerencsére ;)) Szóval idén minden más.... az érzések is!

Nálunk, itthon első a szülinap! Aztán van 6 napunk, hogy ráhangolódjunk a karácsonyra, ami nem lesz nehéz! Remélem sikerült leírnom, és nem lett nagyon zagyva. Bízom abban is, hogy senkit nem botránkoztattam meg a kicsit antikarácsonyos hangulatommal! Ne bántsatok érte! :$

2008. december 4.

Még mindig beteg!

Most már 2 hete, hogy folyamatosan beteg arany szívem. Mostanra igaz, "már csak" az orra folyik, de az olyan szinten, hogy el sem tudom képzelni, hol fér el ennyi cucc ebben pici orrban. :S Emiatt sajnos köhécsel is rendesen, hiszen a torkára is folyik neki, ami nagyon zavaró és kellemetlen lehet. De a láza már elmúlt, és a hangulata is jelentősen jobb. Viszont visszaszoktunk a babakocsiban való sétához, de ezt nem igazán a betegségének, mint inkább a hidegnek és a sok ruhának tudom be, hiszen tavaly is ugyanígy jártunk, ahogy hűlt az idő, a Hölgyünk úgy lett egyre makrancosabb, lustább, és kényelmesebb! (Megjegyzem, megértem, én is el tudnám viselni, ha kényelmesen ülve, betakarva kéne intéznem az ügyeimet ha hideg van)

Apropó ügyek:
Tegnap megejtettük a nagy feladatot így 2 éves kora előtt: Megigényeltem a
Gyest, ahová Őhölgysége is elkísért, és tündér módjára feltalálta magát, rajzolt, rendezkedett, és az ügyintéző hölgynek is bemutatta színészi képességeit, amikor a kabátot szerettem volna ráadni: Nagyokat pislogva enyhén oldalra fordított fejjel, az egyik kézfejét a homlokára tette, a másikkal felém legyintve közölte: Neeeem! Mindezt olyan gyönyörű előadásban, hogy a hölgy megszólalni sem tudott (a röhögéstől)! :D

Ma délelőtt pedig csavarogtunk, még egy kis játszóterezés is belefért, hintázással, mászókázással, bár azt írhatnám, hogy élvezte, de valami hiányzott Neki nagyon: a TÁRSASÁG! :(


És akkor a hangulatcsinálás Szabólakban:

Először a már jól ismert füzér, ami helyett minden évben veszek egy másikat, pont, mint idén :S:




A már már hagyománnyá vált üvegfesték dekorációk:



Kisasszony szobája:






Ajtódíszek:




És most jöjjön az "adventi koszorúnk": (csak erős idegzetűeknek) :D





Ha bárkit érdekelne, van ám rá egész elfogadható magyarázatom. ;) (Nem, nem a lustaság.)
Az alatta lévő terítő Dédike keze munkája, és én szebbnek érzem bármilyen karácsonyi terítőnél, tehát ez az ünnepi terítő!


2008. november 30.

Lázas hét!

Az elmúlt hét első felét a lázzal való küzdelem tette ki! :S Gyakorlatilag csütörtökig 39 fokos láz volt jellemző a Kisasszonyra, és sajnos a gyógyszerek is csak itt ott segítettek. Felváltva kapta a Germicid, Nurofen, és Panadol hármast, majd bejött egy újabb sokkal erősebb kúp, a Suppositorium Antipyreticum (nem, nem káromkodok :P) plusz egy antibiotikum, amit 3 napig kellett szednie a torkára. Ez már segített, de csak 2-3 órára! Nincs mit szépíteni, szerda délutánra már nem kicsit voltam becarva... Szerencsére mára nyoma sincs a láznak. :) (Kopp-kopp-kopp!!!) Még van ugyan egy kis gyengeség, több alvás, de ki lenne másképp 1 hét koplalás és magas láz után :P! Már kész van az erőt adó Húsleves, sok sok husival, zöldséggel, ... Remélem segít, és kicsit rendbe teszi a gyomrát!

Adventi hírnök, friss fenyőág
Lobog az első gyertyaláng.
Karácsonyt várva lázban a Föld
Isten gyermeket köszönt.


Ujjong a szívünk, dalra gyúl.
Nincs már messze az Úr!


Ma van Advent első vasárnapja! Már elkezdtem ünnepivé varázsolni a lakást, az üvegfesték díszek az ablakon, Kicsi Lány szobáját is kicsit megváltoztattuk, beszereztünk egy polcos szekrényt annak a kevés játéknak, ami van, hogy ne henteregjenek... és a komódját/valaha pelenkázóját ;), (ami ezáltal felszabadult, karácsonyi hangulatúvá varázsoltuk!
Tavaly ilyenkor már minden kipucerálva, kidíszítve, ünnepi volt... (persze, tudom, hogy még van időm, de akkor is :P)

Az aktuális hiper szuper kedvenc, A "Falszas":


KicsiLány szülinapi manójával szerencsére már minden (a "Toóoóta " kivételével) le van vajazva, hiszen a Karácsonyi nagy csinnadratta előtt Ránk még vár egy nagyobb, szülinapi csinnadratta!!! :D Húúúú már nagyon várom ám!