2010. október 1.

A változás:

Szeptember 21.-én fogászati vizsgálaton vettek részt az óvodában.
Csenge rettegett tőle, és igyekeztem megnyugtatni, hogy mivel Ő szépen mossa  a fogait, nincs mitől félnie, hisz szépek.
Ebben a tudatban búcsúztunk el. és hittem, nem lehet baj, hisz többen is vannak, akik most találkoznak először fogorvossal, csak nem lesz elrettentő!!! :O

Az óvó néniktől megtudtam, hogy a vizsgálat tényleg nem volt veszélyes, és a gyerekek nagyon segítőkészek voltak. A vizsgálat végén jött  a nagy kérdés:
"Ki cumizik még cumit, vagy az ujját?" 
Persze Ők még kicsik ahhoz, hogy bármit is letagadjank, nem is tették. Pechünkre Csenge mellett állt  a doki, így hozzá hajolt le, jelképesen, és ígértette meg a kislánnyal, hogy mire tavasszal jön már ugye nem fogja szívni az ujját? mert annak komoly következményei lesznek, csúnyák lesznek a fogai, fogyszabályzóra lesz szüksége, meg előreálló kapafogai lesznek. 
Csenge megígérte!!! 
Senki nem tudta, hogy Ő milyen következetes kislány. Senki nem ismerte eléggé egy ilyen helyzethez. 
Ebédig kb. 20x (per óvó néni) mondta el, hogy Ő már soha többé nem fogja szívni az ujját! 
Ebéd utáni alvás: hatalmas lelki fájdalom, nem alvás, de ujj be nem kapás! Délutánra végkimerült, karikás szemű gyerek, aki várja a megnyugtató ígéretet TŐLEM! Nem tudtam Neki megadni, mert  a fogdoki állkapocs deformitásról is beszélt, meg komoly következményekről,. de persze nem nekem! 
Az óvó nénik saját bevallásuk szerint nem  tudtak mit kezdeni a helyzettel. Heni néni annyit mondott, hogy most a legfontosabb, hogy a lelkét megnyugtassuk valahogy, hiszen nagyon zaklatott, Olyan dolgokat is hallot, amiket nem kellett volna, mert nem az ő fülének való!
Tudom, hogy ennek előbb utóbb el kellett jönnie, és örülök, ha túl leszünk rajta, de hibáztatom magam, mert nem készítettem fel erre! Haragszom, mert ha gond van, akkor a szülővel kellett volna felvenni a kapcsolatot! Nem a majdnem 4 évesnek elmondani! Úristen!!!!
Értem, hogy Rá akartak ilyeszteni, de ez több élű fegyver! 

Az este maga volt  a pokol. Sírdogált, szenvedett, elfáradt. Éjjel is nagyon zaklatottan aludt, nem túl pihentetően. Másnap az oviból egyenesen a játékboltba mentünk.
Mivel az ujját a kukaccal szívta, és Kukac volt az alvóka, nyilvánvalónak tűnt, hogy Kukacnak mennie kell! Ezt meg is beszéltem Vele. Választhat magának egy új, nagylányoknak való alvókát, amelyik végigkíséri az óvodai éveken.
Egy pihe puha kis elefántra esett a választása, aki a Fáni nevet kapta!
Ez az éjszaka, már kevésbé volt zaklatott! :)

Úgy döntöttünk, hogy elvisszük mi is egy fogorvoshoz! Pénteken délután voltunk a fogászaton. A Fogorvos először is megdícsérte, hogy milyen szépséges fehér fogai vannak, majd szépen elmondta, hogy az "deformitás" egyáltalán nem feltétlenül az, és ha az is, és most már nbem szívja majd, akkor minden rendben lesz, meg különben sem olyan nagy a baj! (Persze én teljesen jól felfogtam,. hogy amit nekem mond is más, meg amit a gyerek felé követít is más!)

Azóta, szeptember 21.-e óta nem kapta be az ujját! Kb akkor aludt egy jót utoljára! Folyamatosan fáradt, nem kapcsol ki úgy ahogy erre még szüksége lenne!  ....  
Hihetetlenül, felnőtteket megszégyenítően kitartó! én meg nem vagyok biztos benne, hogy ennek ez az egy megoldása volt! FÁRADT!!!!


16 megjegyzés:

Évi írta...

Én ovi váltásra gondoltam.de akkor az óvónénikkel rendezted a dolgot.
El vagyok képedve micsoda elszánt kis maximalista.Édes, szorítunk neki, hogy menjen az alvás ujjacska nélkül.(én tuti "visszadnám" az ujját...de mások vagyunk:-(()

Pusz, Évi

Kata és Tommy írta...

Majdnem elsírtam magam, miközben olvastam a blogod.
Nagyon nagy feladatot vállalt magára kislányod. Én lehet, hogy elbeszélgetnék vele, mint anya a lányával és azt mondanám neki, hogy nyugodtan csináld úgy, ahogy te gondolod és ahogy a legjobb neked.
Ugyanis...én 12 éves koromig szoptam a jobb kezem nagy ujját. Nekem is mondták, hogy kisebb lesz az az ujjam, csúnya lesz a fogam, selypíteni fogok és...egész normálisnak mondható ember maradt belőlem. Saját magamtól mondtam el róla amikor nagyobb lettem.
A mai napi vannak rossz emlékeim, amikor el akarták venni, bekenték ezzel-azzal és azok a nyugtalan éjszakák.
Viszont nagyon megnyugtató érzésekre tudok visszaemlékezni, amikor megengedték és nem kellett figyelnem, hogy be ne vegyem a számba.
Úgyhogy...sok sikert Csengusnak, de ha nem sikerül, nyugtasd meg Te őt, hogy semmi baja nem lesz sem a szájának, sem a fogának, sem az ujjának.
Pusz: Kata

csai írta...

Évi! Az az igazság, hogy én is "visszaadtam" volna Neki! De mivel idegentől kapta a kritikát, sokkal inkább szívére vette, és nem tágított! Ezért is írtam, hogy saját belső háborúja.... :( Azon ritka alkalmakkor, amikor felém teszi fel a kérdést, igyekszem megnyugtatni.

Kata! Bennem is az motoszkál, hogy bizony ez nem lesz szép emléke, és az is biztos, hogy megmarad benne... nem így akartam. átkozott óvoda...

Évi írta...

Ki akartam másolni azt a részt, hogy olyan dolgokat is hallott amiket nem kellett volna.....

De akkor miért mondák??Könyörgöm!!!!!Milyen fogorvost hívtak...ez a gáz...

Egyébként hogy csináltad, hogy nem lehet másolni????Érdekelne nagyon!!!

Köszi.

csupella írta...

Hát ez aztán erős jellemre vall.Remélem,hogy megtanul az ujjszopi nélkül kikapcsolni.

Ági írta...

Szia!
Hűűű, de nem egyszerű helyzet! A fogdoki nem teljesen százas, vagy legalábbis nem gondolom, hogy az elrettentés a helyes módja a leszoktatásnak. Mindenesetre gratula Csenge óriási erejéhez és kitartásához. Remélem azóta már minden rendben van és békésen, nyugodtan tud pihenni az ujjacskája nélkül.
Ági

E. Jucus írta...

Drága Anita!

Olvastam fb-n a jó hírt...annyira örülök, hogy minden rendben van :) Az antibiotikum, háát...ez legyen a legnagyobb probléma...
Szuper-szuper...minden jót Nektek továbbra is millió puszi és ölelés...

Bianka és Karina írta...

Reméljük már túl vagytok rajta,legalább valamennyire.Olvastam,hogy minden oké a véreredménnyel is,nagyon örülök!:)))
Pusza!

Bianka és Karina írta...

Mikor reggel felébredtem,
te voltál az első, ki eszembe jutott.
Gondolataim feléd szállnak,
elég messze vagy,
mégis rád találnak.
Leírom-e versben
azt amit gondolok,
mert nincs más,
mit neked adhatok.
Küldöm neked az üzenetem, mert
nem mondhatom személyesen:
Nagyon Boldog Születésnapot Neked!

Nagyon Boldog Születésnapot kívánunk!:)
Bianka,Karina,Judit,Robi.

Hello Kitty írta...

Drága Csenge!!!!!
Születésnapod alaklmából köszöntünk téged sok szeretettel!!!
Küldtünk egy kis havacskát is neked!!!!
Millió puszika
Kitty Timcsi

Mia és Maja írta...

Nagyon boldog születésnapot drága Csenge!:))

Millió puszi Nagylány!:p:))

Bianka és Karina írta...

Áldott Békés Boldog Karácsonyt kívánunk nektek!:)
Bianka,Karina,Judit,Robi.

Unknown írta...

Boldog karácsonyt!:)

E. Jucus írta...

Boldog Karácsonyt Nektek :) Jucus, Vili, Gergő, Erik és Vilcsi

Mia és Maja írta...

Boldog Újévet! :)

Puszi!

Ági írta...

Boldog Új Évet kívánunk Nektek!!! Jól vagytok??? Írj egy kicsit, hogy mi van veletek!!!
Ági