Szégyellhetem magam....

... ugyanis, ha hisztizik, haragszom Rá, vagy türelmetlen vagyok... persze ezzel biztos nem vagyok egyedül..

Ismét eljött egy tavasz, ismét nem lehet a lányt meggyőzni, hogy a bakancs túl meleg lesz már, és a vastag kötött téli sapkát sem kell annyira szorosan megkötni... bár sapka terén hajlandó vagyok kompromisszumra, mert indoka van, és elfogadható... -nagyon utálja, hogy  a "nem kötős sapka" csúszkál  fején-.... ezért amíg nem kapok vékonyabb kötőst, ez van... de a bakancs.... folyik a lábáról a víz, nem engedhetem, így fázik meg

Elővettem az őszi cipójét, hisz nem oly rég lemértem, és szerencsére még tavasszal jó lesz... de azt a hihető és eszevesztett HISZTIT, amit a cipő felvétele után lejátszott..... hogy az mennyire szoros, mennyire nyomja, itt lazítsak, ott bök, amott lazítsak....

... és, benyeltem! Irány a cipőbolt, veszünk valamit....

... a boltban még tetszett Neki, bolton kívül:

"Itt nyom, ott feszít, amott bök, NEEEEEM KELL!!!!"

most mit mondjak, csak guggoltam Vele szemben, néztem, és nem tudtam mit csinálhatnék.... igazából akkor már nem voltam mérges, tehetetlen voltam.... nagyon!

áll a gyerekem mezítláb a Pláza közepén, karjaiban öleli a friss cipőket, és belevörösödve üvölt, hogy Neki az mennyire kényelmetlen.... (és ha előtte nem illeg-billeg a boltban a tükör előtt, és nem futkározik vigyorogva, el is hiszem Neki, mint ahogy körülöttünk mindenki.... a "hülye anyján" :( kívül. Úgyhogy kb 2 hónapig nem megyek a pláza közelébe sem.... :S)

Csattanó:

Haza érve szembesültem a ténnyel, hogy vettem egy kicsit kisebb cipőt a már meglévőnél.... Ugye mennyire hülye vagyok? De tényleg hittem Neki!

Mára mind két cipő kényelmes, és teljesen jó!

Úgyhogy mi nem vagyunk azok a kivetkőzős fajták, és minden lekerülő ruhadarabot jól megszenvedünk, de nem baj, mert akkor is itt a tavsz, és Mi azt szeretjük, mert lehet sokat biciklizni, sétálni, és idővel majd játszóterezni is....  

Ezt nem is akartam megörökíteni, mert nem kell minden rossznak itt lennie, de ma úgy döntöttem, ez egy kedves történet, hiszen mindenki jól van, és a tragédiák nem itt kezdődnek.... 

Miért írom ezt?  Mert ma találkoztam egy kislánnyal, (találkoznunk kellett, hogy elfogadjak, megismerjek dolgokat, és megint minden  a helyére kerüljön.) talán 8 éves körül lehet.... Nem megy ki a fejemből.... sikongatott, vagdalózott, üvöltöt, ajtót csapkodott.... gyakorlatilag habzott az egész gyerek. Egyáltalán nem fogadott el segítséget, és nem is lehetett hogyan a közelébe férkőzni.... nem tudta felvenni a korcsolyát, de segítséget nem fogadott el, persze kérte folyamatosan.... és közben ijesztően vagdalózott.... 

nem tudom szavakba foglalni, emnnyire rémisztő volt szegény.... a tanárnővel beszélgetve kiderült, hogy erős frontokra sajnos így reagálhat, és azon kívül, hogy még jobban felidegesítik, hogy gyorsabban megforduljon Benne, nem tudnak mit tenni. 

Bár gyanítom ennél azért többet lehetne tenni, (nem a tanárnőnek) nem tudom elfelejteni a kislányt, ahogy világos szemeivel Rám nézett, és közben üvöltött, hogy segítsen már neki Valaki!

És egyszer csak meghallotta a szavakat,átmenet nélkül elkezdett okosan, értelmesen beszélgetni, felment  a jégre, és egy szó nélkül korizott, nevetgélt... Vége!

Még soha nem láttam ilyet, de tanultam belőle....