2009. április 26.

Mozgalmas hétvégén

vagyunk túl. Sok jó és új dolog történt.
De mindenekelőtt végre legyen ide is leírva:

20 fog boldog tulajdonosa a lányunk!

Végre vége! Voltak könnyen szerzett gyöngyök, de bizony voltak alattomosak is, amik megkínozták hasmenés, láz, nyűgösség, álmatlanság formájában. Azt az eszméletlen mennyiségű nyálat pedig, míg élek nem felejtem, amivel ez az egész járt! De vége! :D
Pénteken a Kis csaj hazamotorozott a bölcsődéből. (A táv oda nekem egyedül normál léptekkel 30 perc!) Több mint fél útig motorozott, majd megunta és inkább sétált! És bár nem fogjuk napi szinten művelni, biztos, hogy bevezetjük, mert mindegyikünk nagyon élvezte ezt a mozgást! Az első utunkba kerülő jelzőlámpánál elmagyaráztam a lényeget a piros álló és a zöld sétáló bácsiról... gondoltam hazáig lesz még annyi, hogy legközelebb már tudni is fogja! Tévedtem, már a második lámpánál figyelt. A harmadik lámpát pedig már nagyon messziről kiszúrta, és leállított a járda kellős közepén a két kereszteződés között fél úton, és a zöldnél indult el újra. :D Kezdi érteni! :D És miután letisztáztuk, hogy a zöld bácsi nem terpeszben áll, hanem a járást próbálja mutatni, már egész gördülékenyen ment. (Az utunk hazáig 1 és negyed óra volt :P, amiben volt egy 10 perces plaza előtti megtorpanás ;))
Szombaton Csengusunk a Nagyinál aludt ebéd után! :O Délelőtt Apával hármasban elsétáltunk a boltba, majd felmentünk a Nagyihoz, ahol a kisasszony ottragadt. Nagyi bevállalta, hogy megpróbálja elaltatni, max. csörög, és érte megyünk. Alvás időben jött a telefon, hogy bizony alszik. Úgyhogy ez is egy első volt. :) Sikeres! :D
Délután fagyiztunk, majd ellátogattunk az egyik lovardába, hátha vannak kint lovak. Szerencsénk volt, mert épp oktatás volt. :) Csengének nagyon tetszettek, bár fenntartással fogadta Őket. :)
Vasárnap délután pedig Apát kísértük el, aki egy elkészült munkáját szerette volna lefényképezni. Akihez mentünk, épp az egyik hajóját festette, amit majd május 1.-én fog bevetni, mint klassz sétahajót. Őhölgye kiélvezhette, ahogy a hullámok mozgatják a "talajt" a talpa alatt, ülhetett egy Limuzin hátsó ülésén is (Apa csinálta), és olyan babakocsit tologathatott, amire ki tudja lesz e még lehetősége (szintén Apa műve :P)!
Mindezeket tette úgy, hogy egyáltalán nem mondanám Rá, hogy jó kislány volt. Rendkívül nyűgös, erőszakos és dacos volt egész hétvégén, és bizony mindkettőnket megizzasztott rendesen.






Mivel az orra még mindig ugyanúgy folyik, és ma reggelre már erős köhögési ingerek is társultak hozzá, holnap nem megy bölcsibe, hanem meglátogatjuk a Doki nénit, és ha van rá lehetőség itthon tartom a héten. :P


Nem szeretném túlmisztifikálni sem, de szinte biztos vagyok abban, hogy a viselkedése erősen az én érzelmi hullámzásaimat és rossz hangulatomat tükrözi! :( Sajnos azt hiszem, vannak emberek ,akik megérzik, ha egy másik épp nincs csúcson, és akkor rúgnak.... az elmúlt napokban sajnos több ilyen emberrel is összehozott a sors.... Nem várhatom el a lányomtól, hogy helyes aranyos kiegyensúlyozott legyen, ha én magam is labilis vagyok. :S

Ami még szörnyen zavar:
"Csenge nem ügyes!" Ez a mondat nagyon gyakran hagyja el a kislány száját, pedig mi ilyet soha nem mondtunk Neki. Mégis, ha valami nem sikerül, vagy véletlenül elront valamit, rögtön mondja, és már vonul is félre. Ezt nagyon rossz látni. Soha nem volt az a "csakazértis" típus, de ekkora önbizalom hiánya soha nem volt. Mi itthon rengeteget dicsérjük, hiszen az viszi előre... remélem nem a bölcsődében mondogatja neki valaki. :(

6 megjegyzés:

csupella írta...

Kellemes kis séta lehetett a hazaút.Én is nagyon sokat motorozom,és sétálok.
Nagyon okos vagy.Hamar felfogtad a jelzőlámpák működési elvét:)
Csúcs,hogy nagyinál aludtál!Ügyeske vagy!Nem is értem miért mondasz olyat,hogy Csenge nem ügyes!:(Pedig nagyon is az vagy!
pusz

Pelikán írta...

Egyrészt úgy irigyellek, hogy már így tud beszélni, és beavat benneteket a gondolataiba. Másrészt olyan szomorú olvasni az ezzel jövő problémákat, a kis félelmeit, bátortalanságát. Nagyon nehéz lehet, lesz, ezeket anyaként végigcsinálni.

Bianka és Karina írta...

Jó kis séta volt.:))De biztosan élvezetes.:))
Még,hogy nem ügyes,ha ilyen gyorsan okosan megjegyzi a dolgokat?
A keresztfiam volt ilyen.:PP
Egész míg nem került isibe.Azóta nem mondja.:)))

Pusza!

Tündi,Luca és Zsombi írta...

Gratula,hogy kint van az összes fogacska :)
Jó kis sétát tettetek!:) Apa nagyon szép munkát csinált!!!!Elismerésünk neki!
A gondozó nénit esetleg kérdezd meg,hogy tényleg nem-e a bölcsiben mond neki vki vmi olyat,amit nem kéne!
Puszi nektek :)

agika írta...

Gratulálunk a fogacskákhoz,mi is az utolsó néggyel küzdünk!;)

Motorozni Dani is nagyon szeret,de nálunk a lámpákra még nem reagál ilyen ügyesen,mint Csenge!Nem is értem ki mondhatja neki,hogy nem ügyes!Nagyon is az!

Puszi:Ági

Hello Kitty írta...

Gratula a fogacskához!
Mi még küzdünk vele!
Köszönöm a névnapi köszöntést! Nagyon örültünk neki!
Puszilunk